Család

Káosz a lakásban: így legyél úrrá rajta

Egy ideje egyszerűen nincs időd rendet rakni és alaposan kitakarítani, és mostanra azt sem tudod, hol kezdj hozzá a rumli felszámolásához? Segítünk.
2023. Május 17.
rendetlenség gyerekszobában
Fotó: Getty Images

Sok feladat, betegség, munka, bármi – megesik néha, hogy a „szalad a lakás”-típusú rendetlenségből tartós káosz alakul ki. Amit aztán azért a legnehezebb felszámolni, mert olyan nyomasztó, hogy belekezdeni sincs kedved. Akkora feladatnak tűnik, hogy inkább hozzá sem kezdesz, majd talán holnap – ismerős? Nagyon sokunkkal történt már ez meg, és teljesen átérezzük, milyen nehéz visszaszerezni az irányítást ilyen helyzetben. A Simple Everyday Home rendrakási coach szakértője tippjeivel azonban könnyebb lesz a dolgod. Amy szerint a tehetetlenségnek, amit ilyenkor érzünk, a leggyakoribb oka, hogy kifogásokat gyártunk, magunkat hibáztatjuk, másokhoz hasonlítjuk a saját otthonunkat vagy épp az életvitelünket. De nem kell mindebben benne ragadnunk: Amy a következőket tanácsolja, ha szeretnéd, hogy az állandósult rendetlenséget felszámolni. Jöjjenek először a ráhangolódó, bevezető trükkök.

1. Adj magadnak egy órát

Az első és legfontosabb lépés: csinálj BÁRMIT. Kezdd el. Amint úgy érzed, tettél valamit az otthonod rendbe rakása érdekében, az egyik lépés hozza majd magával a másikat, és valahogy mindig kerül egy kis energia a következő teendőre. Nem kell, sőt nem is szabad nagy léptékben gondolkodni, a hónapok alatt kialakult rumlit nem lehet egy-két óra alatt megszüntetni.

Jó ötlet lehet, ha naponta fél-egy órát elveszel a „kütyüzéssel” töltött idődből: egy órára szigorúan leteszed a telefont, a tabletet, laptopot, kikapcsolod a tévét, és ezt az időt pakolásra szánod.

2. Ne hasonlítgass

Tudatosítsd magadban, hogy teljesen mindegy, mások otthona hogy néz ki. Hozd ki a tiétekből a maximumot ahhoz képest, ahol most tartasz, amennyi energiád (és pénzed) van rá. Nem a barátnődéhez hasonló pöpec polcrendszer, a szomszéd kislány tárolókkal praktikusan telerakott szobája vagy az anyósodéhoz hasonló tökéletesen tiszta konyha kell a ti boldogságotokhoz, hanem egy olyan otthon, amelyben kényelmesen és otthonosan érzitek magatokat.

3. Magadnak dolgozol

A káoszt felszámolni mindig sokkal nehezebb, mint a rendet fenntartani. Lehet, hogy most szinte lehetetlennek tűnik a feladat, de hidd el, ha egyszer megleszel és minden a helyén, más sokkal könnyebb dolgod lesz.

Jöhetnek a konkrét lépések a rendezettebb otthon felé?

1. A fontosat előre

Intézz el minden határidős dolgot: fizesd be a várakozó számlákat, nézd át a naptárt, milyen fizetnivalók, elintéznivalók vannak, amelyekről esetleg megfeledkeztél vagy gyorsan el kell intézni. Már ezzel nagy stressztől tudsz megszabadulni.

2. Enni márpedig kell

Nézd át az ételeket, dobd ki, ami már nem használható. Találd ki, mit esztek aznap, majd a hét hátralévő részére is tervezd meg, mit szeretnétek főzni. Írj bevásárlólistát, és találd ki, melyik napon intézitek a beszerzést.

3. Jöhetnek a ruhák

Gyűjts össze minden szennyes ruhát, válogasd szét őket, majd próbálj annyit kimosni belőle, amennyit csak tudsz. Amikor minden megszáradt és bekerült a szekrénybe, utána naponta-kétnaponta egy mosást elindítva szépen fenn tudod tartani ezt az állapotot, nem fog halmozódni a szennyes (a gyakoriság persze nagyban függ a család nagyságától, tapasztald ki, hányszor kell mosnod egy héten, hogy ne legyen egyszerre sok szennyes.)

4. Legyen reggeli rutinotok

Tervezd meg, mi mindent kell reggel elintézni ahhoz, hogy aztán nyugodtan, összeszedetten induljon a nap, és ne káoszra érj haza. Lehet, hogy először túl fogod tervezni – semmi baj, addig módosítgasd a tervet, amíg működőképes, teljesíthető és komfortos nem lesz.

5. Tervezd meg a délutánt

Nem árt átgondolni, milyen mindennapos délutáni-esti teendők szükségesek ahhoz, hogy a lakás rendben legyen (mosás, főzés, mosogatás, porszívózás, stb.). Esélyes, hogy itt is túltervezel eleinte, korrigálj úgy, hogy oké legyen. Adj magadnak időt, hogy kialakuljon a megfelelő rutin, és mindenki hozzászokhasson.

6. Iktass be extrákat

Ha megvan a rutin, akkor elkezdhetsz egy-egy különlegesebb célt kitűzni magatok elé, mondjuk kiszanálni a ruhákat, rendet tenni a kamrában, átválogatni a cipőket. Ne kezdj nagy falattal, olyasmit válassz, ami viszonylag könnyen, rövid idő alatt el tudtok végezni, így nem veszed el senki kedvét a további rendrakós „munkáktól”.

Ha minden egyes nap legalább egy kicsivel nagyobb a rend és a szervezettség, az már oké. Nem jó cél, hogy egyetlen nap vagy hétvége alatt rendet vágj mindenütt, még úgy sem, ha az egész család teljes erőbedobással segít úgy, ahogy csak tud. Engedd meg magadnak, hogy ne nyomasztódj az aktuális káoszon, hanem azt nézd, mi az, ami a mai napba belefér, hogy holnap már könnyebb, komfortosabb legyen. Hozunk még néhány hasznos tippet, ha nehéz nekikezdeni a rendrakásnak.

  • Először is vidd ki a szemetet. Szaladj végig a lakáson egy szemeteszsákkal, dobálj bele mindent, ami oda való, majd a konyhai szeméttel együtt dobd ki.
  • Kezdj kisebb egységekkel, például egy-egy fiókkal, hogy sikerélményed legyél, és belejöhess a rendrakás lendületébe.
  • Amikor szanálsz, készíts három kupacot: amit megtartasz, amit elajándékozol és amit kidobsz.
  • A sérült, veszélyes, használhatatlan dolgoktól mielőbb szabadulj meg.
  • A jól látható helyektől haladj a rejtettebbek felé.

Forrás: simpleeverydayhome.com, aaap.org