Ugyanakkor az elmúlt 25-30 évben számos olyan kutatás eredményeit publikálták, amelyek egyre inkább azt mutatják, a gyerekek tudása leginkább az otthoni környezettől függ. Még az iskolai tanulmányi eredményekre is sokkal nagyobb hatása van a család hozzáállásának, mint akár a legjobb tanárnak – olvasható a Szülő-Megőrző című könyv Mit tanul, hogyan tanul otthon a gyerek? című fejezetében.
Hangsúlyozni kell, hogy nem arról van tehát szó, tanulnak-e a gyerekkel otthon, ugyanis a hatás független a családi gazdasági-társadalmi státusától, akár írástudatlan szülők is többet tesznek a gyerek későbbi sikeréért, tanulásáért, mint a legjobb iskola.
(Az első erre vonatkozó átfogó tanulmánykötet, amely évtizedek kutatási eredményeit vizsgálja és hasonlítja össze, Charles Desforges nevéhez fűződik, 2003-ban jelent meg, az interneten ingyen hozzáférhető).
A cikk forrása: Salamon Eszter: Szülő-megőrző című könyve
A gyereknevelés lehetőségét, örömét és felelősségét a szülők vegyék vissza, bármennyire is elfoglaltak a hétköznapokban. Ne adják, hárítsák át a feladatot az óvodára, iskolára. Nem tudja ellátni. A kötet szerteágazóan mutatja be e feladatot, a megválaszolandó kérdéseket, sőt még a jogi környezetre is kitekintést nyújt, pl.: Gyerekjogok gyereknyelven; ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, stb. mellyel kitűnik a hasonló népszerű kötetek között.
Ez az elsődlegesség egészen 11-12 éves korig tart, a későbbi életsikerekhez szükséges tanulás legfontosabb korszakában, utána a szerepet a kortársak veszik át, a szülők második, az iskola harmadik helyre szorul.
Fontos tehát tudatában lenni annak, mi az, amit mi tanítunk meg a gyereknek, mi az, amit akár az iskola is megtaníthatna, mégis ránk marad, mit teszünk, tehetünk, hogy sikeresek legyenek az életben. A legfontosabb dolgunk, hogy olyan emberré igyekezzünk nevelni, aki örömét leli a tanulásban, mivel tanulásra nagy valószínűséggel szüksége lesz élete végéig. Meg kell tennünk mindent azért, hogy megőrizze a kíváncsiságát, a tudásvágyát. Ez bizony ma sokszor azt jelenti, hogy szembe kell mennünk az iskolával.
Ezt azonban célszerű úgy tennünk, hogy a gyerek egyben azt is megtanulja, vannak megváltoztathatatlan dolgok, tehát az iskolát például meg kell tanulni értékén kezelni, amiben szintén fontos feladata van a szülőnek.
Családi tanulás
Szülőként a legfontosabb dolgunk, hogy világosan lássuk, milyen fontosak vagyunk a gyerekünk tanulásában, ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal is, ez a mi felelősségünk, nem háríthatjuk át az óvodára, iskolára. Még ha el is kezd intézménybe járni a gyerek, a mi dolgunk, hogy terelgessük, segítsük, és ha kell, azonnal lépjünk fel, ha valami ellentétes a gyerek érdekével. (Nyilván figyelembe véve, hogy az intézménynek egyszerre több, sok család elvárásainak kell megfelelnie.)
Iskolázatlan szülőkkel dolgozó barátaim mesélik, mindent megváltoztat az a pillanat, amikor egy szülő felismeri, hogy mindenféle külső, pedagógusi segítség nélkül mennyi mindent tanult meg a gyerek mellette.
A magatehetetlen csomagocska alig 2 év alatt megtanult ülni, járni, beszélni, énekelni, egyedül enni, öltözni (vagy legalábbis vetkőzni). Aki figyelt már pici gyereket, látta, mekkora öröm egy gyerek számára, ha valami sikerül neki, ha valamit megtanult. Ehhez persze szüksége van motivációra, bár kisgyerekkorban ez a motiváció csak annyit jelent, felkeltjük a kíváncsiságát, a vágyat, hogy valamit meg tudjon csinálni. Ez romlik el manapság legkésőbb az iskolában, ahol már olyan dolgokat kell megtanulnia, ami nem érdekli. Senkinek nem fontos a tanulni vágyás, mert a vezérlőelv: a tanterv, ezért másfajta motiváció kell. Legalább otthon fenn kell tartanunk a felfedezve tanulás lehetőségét.
Azzal, hogy minden gyerek kíváncsi, biztosan tisztában van, aki már találkozott miért-korszakát élő gyerekkel. És arra is pontosan emlékszünk, mennyire idegesítő tud ez lenni. A rohanó világban végtelennek tűnik az az idő, amit egy kisgyerek a cipője megkötésével vagy a felöltözéssel tölt. Ki nem kapott még rosszalló tekinteteket, ha a gyerek mutogatott, kérdezett, kézbe vett, sőt akár a szájába vett dolgokat vagy összekoszolta a szép ünneplő ruháját?
Mindannyian kerestük a megoldást az almafoltok eltávolítására, arra, hogy miképp jön le a festékfolt a falról, de megtapasztaltuk azt is, hogy tényleg az egyik legfájdalmasabb dolog Lego-kockára lépni éjjel. A családi tanulás egyik első lépése, amikor mi, szülők megértjük, hogy ezekre szüksége van a gyereknek. Szüksége van időre és térre, hogy fokozatosan felfedezhesse és megtanulhassa a világot. Legyen (szinte) mindig idő arra, hogy a gyerek egyedül megcsinálja, amit meg tud, még akkor is, ha ez sokkal tovább tart, mintha mi csinálnánk helyette.
Nem akarok senkit áltatni, hogy a gyerek növekedésével csak változnak ezek a dolgok. Még egy fiatal felnőtt mellett is sokszor kell visszatuszkolni magunkba a vágyat, hogy megcsináljuk helyette.
Az is fontos, hogy osztozzunk a gyerekünkkel az örömében, ha valamit felfedezett, megtanult. Ennek sincs ott vége, hogy nem fogjuk be a fülünket az első hegedűvizsgán. (Nálunk ezért is volt erőteljes a terelgetés a lényegesen kevésbé idegesítő zongora felé.) A család dolga a kölcsönös érdeklődés kialakítása és fenntartása, ami bizony nem mindig egyszerű.
Ám ha elvárod, hogy az általad megmutatott dolgokra (ismeretlen ételek, komolyzene, kiállítás stb.) nyitott legyen, akkor neked is végig kell hallgatnod (figyelmesen!) a félórás kiselőadást az aktuális kedvenc számítógépes játékról.
A kiskamasz korban, 11-12 évesen ebben is változás megy végbe, az érdeklődés irányításában is átveszik a vezető szerepet a kortársak. Tapasztalatból azt mondom, hogy a kamaszkor végéig nem érdemes erőltetni, hogy mi irányítsunk – de maradjunk nyitottak a gyerek érdeklődésére. Ez segít abban, hogy kapcsolatunk átvészelje a viharos korszakot, aztán lassan felnőtt kapcsolattá érjen.
A gyerek számára a család életének minden mozzanata lehetőség a tanulásra. Az interneten remek infografikák keringenek, amelyekből jól látható, milyen feladatokat lehet bátran rábízni különböző korú gyerekekre. És ezeket rájuk is kell bízni, meg kell bízni bennük, hogy képesek, és nem fognak belehalni – sem a szó átvitt, sem tényleges értelmében. Ennek a tanulásnak része az értelmes mértékű kockázat is, adjunk a gyerek kezébe ollót, kést, kalapácsot, ne fosszuk meg őket attól, ami nekünk is óriási élmény volt gyerekkorunkban, mi is túléltük.
A családi munkamegosztást érdemes évről évre felülvizsgálni. Részben azért, hogy a szülők ne váljanak a gyerekek rabszolgáivá és a gyerekek se változzanak kis hercegekké, részben meg azért, mert fontos tanulási feladatot rejtenek, lehetőséget adnak a felelősségvállalás és rendszeresség elsajátítására. Fiúgyermeket nevelő szülőknek különösen. Tudjuk, a mai magyar iskolába járó gyerekek az iskolai feladatokból adódóan végtelenül túlterheltek. Ha még különórákra is járnak, heti munkaidejük jelentősen meg fogja haladni a felnőttekét.
Vannak azonban olyan feladatok, amelyek valójában nem igényelnek időbefektetést, ám odafigyelést igen, ezáltal fontos elemei az otthoni tanulásnak. Már egy óvodás is be tudja rakni az étkezés után a saját edényeit vagy akár az egész családét a mosogatóba vagy a mosogatógépbe, a szennyes ruha nem mosódik ki, ha nem kerül a szennyestartóba, sőt könnyen megtanulható annak szétválogatása is, a szemetet levinni nem külön programpont, iskolába menet csak 2 másodpercre kell megállni. Ez a fajta családi tanulás sokkal fontosabb, mint gondoskodni arról, hogy minél több múzeumon rángassuk végig a gyereket.
De fontosabb annál is, hogy egészen korán különböző tanfolyamokra, nyelvórákra kezdjük el járatni a gyerekeinket. A nyelvtanulásban, pontosabban a későbbi nyelvtanulásban sokat segít, ha egészen kicsi kortól kezdve többféle nyelvet hall a gyerek, de ehhez – hacsak nem valóban többnyelvű családról van szó – elég, ha feliratosan nézünk filmet vagy többféle nyelven hallgatunk vokális zenét. Kutatások szerint minden újszülött a teljes emberi hangkészlettel születik, de csak azokat őrzi meg, amelyekre megerősítést kap. Ha tehát már az újszülött is hall angol, német vagy más nyelvű szöveget, a hangok megmaradnak benne, könnyebb lesz megtanulni, hogy ejtik a “the” szót. De megtanulni a nyelvet ráér később.
Én magam nyelvtanárként döntöttem úgy, hogy a kötelező, negyedikes kezdés előtt mi nem vágunk neki. Tanári tapasztalataim is vannak az óvodában elkezdett “játékos nyelvtanulásról”, ami általában nem igazi játékos, azaz felfedeztető tanulás, hanem mondókázás meg éneklés, így nem is nyelvtanulás, viszont nagyrészt végtelen frusztrációkhoz vezet “már négy éve tanulsz angolul és még egy pohár vizet sem tudsz kérni” jeligére.
A gyerek tanulási igényeit, életkori sajátosságait az utazások, nyaralások során is figyelembe kell venni. Egy újszülöttet, csecsemőt még bátran bepakolhatunk a hordozókendőbe, megállhatunk vele, hogy megszoptassuk, a lényeg, hogy az éjszakai nyugalma meglegyen, addig akár a világ végére is mehetünk vele. De néhány hónapos kortól egészen a kamaszkor végéig akkor járunk el helyesen, ha vagy a gyerekek igényeihez és érdeklődéséhez igazítjuk az utazást, vagy otthon hagyjuk őket egy táborban vagy a nagyszülőknél, amíg mi felfedezzük az aktuális fő/nagy/kisváros sok-sok templomát.
Életemben először négy és fél éves gyerekkel voltam Párizsban, megismertem a francia főváros összes játszóterét, de kimaradt szinte minden hagyományos nevezetesség. Úgy gondoltam, egy múzeumot megpróbálok, és a Musée d’Orsay mellett döntöttem, amit el tudtam adni vonatmániás gyerekemnek vasútállomás-múzeumként. Aztán végül sok órát töltöttünk ott, mert a nagy óra mechanikája és a vonatos képek után megbeszéltük, hogy megnézünk néhány képet, amiken a gyerek hamar észrevette, hogy az egyik pontokból, a másik vonalakból áll, a harmadik festő csinos majdnem meztelen néniket festett. Ezzel aztán ott is ragadtunk, a gyerek pedig azóta is szereti az impresszionistákat.
Minőségi idő együtt
Gyerekünk elsődleges oktatójaként, nevelőjeként kulcsfontosságú feladat, hogy rendszeresen töltsünk együtt minőségi időt. A szülő-gyerek kapcsolat kutatói szerint az első hónapokban az idő mennyisége legalább annyit számít, mint a minőség, de már ekkor is fontos, hogy a szülőnek jusson felnőtt (vagyis saját) idő is. Sokat alvó csecsemők mellett ezt aránylag könnyebb megoldani, ha viszont a gyerekünk keveset alszik és saját szükségleteinket is ki akarjuk elégíteni, hamarabb kell segítséget igénybe venni. A minőségi idő egyre fontosabbá válásával egyre fontosabb lesz a szülő lelki egészsége, normális felnőttsége is, ami a jó kapcsolat alapfeltétele.
Nagyon sok dolgozó szülő érez bűntudatot, úgy gondolván, hogy kevés időt tölt a gyerekeivel. A gyerekek üres lakásba mennek haza, a szülők fáradtan, későn érnek haza. A gyerekek számára azonban – minden kutatás ezt mutatja – sokkal fontosabb az együtt töltött idő minősége, mint mennyisége. Kevés olyan borzasztóan kemény napunk van, ami után ne tudnánk 15-20 percet a gyerekekre szakítani. Ennek az időnek azonban valóban csak róluk szabad szólnia. Valódi beszélgetésekre, közös játékra kell fordítani, ami által a gyerek érezheti, figyelünk rá, figyelünk egymásra.
Hasonlóan érdemes tervezni a szabadnapokat, szabadságokat is. Nem elég kipipálni az együttlétet azzal, hogy egy légtérben tartózkodtunk a gyerekkel. Nem minőségi idő az sem, ha elcipeljük őt valahová csak azért, mert bennünket érdekel. Ha hosszabb szabadságra tudunk menni, érdemes megosztani az időt felnőtt- és gyerekprogramokra. Ahhoz, hogy elég jó szülők legyünk, szükségünk van a feltöltődésre, de annak a legalább néhány napnak, amit együtt töltünk, tényleg együttlétnek kell lennie.
Mindenki kialakít valamilyen stratégiát a tízhetes nyári szünet túlélésére. Nyáron a gyerek egészen mást tanulhat meg, sokszor sokkal több hasznos dolgot, mint iskolaidőben. Ehhez viszont tudnunk kell megteremteni a feltételeket. Ez nem feltétlenül jelent méregdrága (esetleg tematikus) táborokat. Az éppen szabadságon lévő szülő vagy bevállalósabb nagyszülő számára sokszor sokkal kisebb gond, ha 3-4 gyerek (+ barátok, vendégek) van náluk, főleg, ha megtanuljuk békén hagyni őket. De kell legalább néhány nap, ami csak rólunk szól, amihez elutazni sem kell.
Az elmúlt húsz évben tudatosan figyelve a szülői stratégiákat azt láttam, hogy a legtöbb gyerek egy nyaralás alatt 4-5 napnál több ilyen koncentrált együttlétet nem is igényel. Amikor még kisebbek, nyilván több időt töltünk együtt, de ennek egy részében is hagyni kell a gyereket, hogy egyedül foglalja el magát, vagy akár unatkozzon. Többet használ neki, ha kap néhány olyan napot nyáron, amikor egész nap heverészhet vagy akár tévét néz. Jobb, mintha agyonszervezzük az életét.
Ahogy kamaszodnak, a nyaralások hossza azonos lesz a minőségi idő korlátaival.
A legnehezebb kamaszévekben mindenkinek jobb, ha csak 4-5 napra megyünk el együtt, de akkor mindenkinek el kell köteleznie magát a valódi együttlétre. Nem a kipipált látványosságok vagy a megvásárolt új ruhák száma jelenti a minőséget. Lehet, hogy ezt jobb huszonévesen, hosszúhétvégés kirándulásokon letudni.
A társasjáték viszont elengedhetetlenül fontos eleme a minőségi időnek. Az évek során változnak a kedvencek, érdemes tájékozódni hasonló korú gyerekeket nevelő barátainknál is a tapasztalatokról, újdonságokról. Nálunk a minőségi időhöz kellett, hogy nyugodtan megmondhassam, utálom az Unót. Ugyanis a szülőnek is jár, hogy jól érezze ilyenkor magát. Számos kipróbált és jól bevált játék van, nálunk a legjobban bevált többgenerációs játék az
Alhambra és a Monopoly, no meg a rabló römi volt, de minden nyaralásra, akár 3-4 napra is egész táskányi játékkal megyünk.
A társasjáték nem csak önmaga miatt fontos. A legtöbb ugyanis lehetőséget ad arra, hogy amíg egymásra várunk, egy játékosra várunk, jókat, igaziakat beszélgessünk. Ez pedig a minőségi idő egyik legfontosabb eleme. Ha csak kevés időnk van a hétköznapokon, alakítsunk ki olyan szertartásokat, amik lehetőséget adnak a beszélgetésre.
Mindenkinek van személyes tapasztalata a legrosszabb beszélgetésindítókról. Ezek között alighanem biztosan aranyérmes a “Mi volt ma a suliban?” kérdés, főleg akkor, ha a közös és kötelező vacsora első mondataként hangzik el.
Fontosak a közösen elköltött étkezések, de az erőltetett beszéltetésnél vagy a felnőttek egymás közötti beszélgetésénél még az is jobb, ha közben tévét néz a család. Ha ilyenkor a gyerek kezében van a távirányító, azt fogjuk tapasztalni, meg fogja állítani a filmet, mert mesélni akar valamit, vagy megbeszélnivalója van.
Hogyan támogassuk az iskolai tanulást? – A motiváló tanártól a tök alkalmatlanig
A szülők szerepe igen fontos a gyerekek iskolai teljesítményében is. De nem elsősorban a házi feladat ellenőrzése vagy az otthoni tanulás a gyerekkel segít igazán. Egyrészt már egészen korán kell elkezdeni a feladattudat kialakítását a gyerekekben, és célszerű egyre komolyabban venni, hogy bizonyos feladatokat akkor is elvégezzenek, ha épp nincs kedvük hozzá. Ez a hozzáállás általánosan is fontos a tanuláshoz, de hatványozottan szükséges a mai iskolai valóságban, ahol a tanulnivaló nagy része még a közelében sincs a gyerekek érdeklődésének. Természetesen vannak olyan tanárok (ha kevesen is), akik szinte bárminek a megtanulására tudják motiválni a gyereket, de tudomásul kell vennünk, hogy a fejlett világban mindenhol jelen van az oktatási infláció – nálunk az átlagosnál nagyobb mértékben.
Oktatási inflációnak egy sajátos elértéktelenedést neveznek. Nagyszüleinknek, dédszüleinknek általában négy évig kellett elviselnie, elszenvednie az általános (elemi) iskolai oktatást, ami akkor is nagyrészt fölösleges dolgok megtanulását és visszaadását jelentette, mielőtt elkezdett hasznos dolgokat tanulni az iskolában. A háború utáni nemzedékek számára (nekem is) ez nyolc év volt. Ma már a (nagyrészt) fölöslegességek felszívására szánt idő 12, sőt egyre több gyerek számára 15-16 év.
Egyre több fiatal szerez diplomát alapképzésben az egyetemen, mielőtt elkezdene olyat tanulni, ami érdekli, amit hasznosítani tud. Ezt az iskolához való hozzáállásunk kialakítása során figyelembe kell venni. Ha nem vagyunk annyira szerencsések, hogy a gyerekünk elsőtől olyan iskolába járjon, ahol a 12 év köztes felvételi nélkül is letudható, fontos tudnunk, milyen osztályzatok számítanak a felvételinél. Ezeket a tárgyakat a felvételi miatt érdemes kiemelten kezelni, de a gyereknek tudnia kell, hogy nem azért, mert a tananyag borzasztó fontos, hanem mert kell a jó jegy ahhoz, hogy megválaszthassa, hol akar továbbtanulni.
Így kisebb a nyomás a gyereken, főleg akkor, ha szülőként tudjuk őket segíteni a formaidőzítésben. Vagyis arra az egy napra legyen felkészülve, amikor dolgozatot írnak, utána bátran törölheti a winchester adott részét. Ha biztos az út, érdemes közösen dönteni arról, melyik tárgyakra fektessen hangsúlyt a további években.
A középiskolában is nagy a nyomás, hiszen vannak tantárgyak, aminek a jegyei számítanak a felvételinél. Ezen a nyomáson leginkább úgy lehet csökkenteni, ha külföldi egyetemet célzunk meg. Ezek ugyanis nemcsak hasznosíthatóbb tudást kínálnak, de jóval olcsóbbak is lehetnek, mint a magyarországiak. Ráadásul ezek az iskolák nem kíváncsiak a leendő fizikus történelem jegyére.
Ahhoz, hogy megfelelően tudjuk támogatni gyerekünket az iskolába járásban, meg kell ismernünk a tanárokat. Ha szerencsés a gyerekünk, jut neki 2-3 szuper tanár, velük kapcsolatban sok dolgunk nincs: motiválnak, jól tanítanak, nem kell rásegítés. Oda kell figyelni viszont mindenki más esetében, ami négy év alatt jelenthet akár 20-25 tanárt is. Míg egy jó tanár olyan tantárgyak iránt is fel tudja kelteni az érdeklődést, ami korábban távolabb állt a gyerekünktől, a többség vagy semmit nem tesz, hogy felkeltse az érdeklődést, vagy ami még rosszabb, a korábban meglévő érdeklődést öli ki a gyerekekből.
Leginkább erre kell figyelni, és meg kell tenni mindent, hogy ezt az ártalmat ellensúlyozzuk, főleg ha meg vagyunk győződve arról, a gyerekünk az adott területen tehetséges. Tartsuk fenn az érdeklődését, járassuk iskolán kívüli szakkörre vagy hasonló helyre, ha nekünk nem erősségünk az adott terület, keressünk alkalmas felnőttet, akik segít. Tapasztalatom szerint azonban teljesen fölösleges ebbe bevonni a tanárt, mert kockáztathatjuk, hogy még rosszabbul jár a gyerek. Sok fogadóórai intervenció eredménye lett már folyamatos zaklatás, “szívatás” a tanár részéről.
Sajnálatos, de tény, hogy a tanárok egy része teljesen alkalmatlan a pályára. Ilyen esetekben csak a közös, az osztály egészétől érkező kezdeményezés lehet (esetleg) sikeres, az osztályfőnökhöz, majd az igazgatóhoz fordulva. Érdemes igénybe venni az iskolai szülői szervezet segítségét, ezzel elkerülhetjük, hogy az iskolavezetés azzal vádoljon, csak saját gyerekünk érdekében járunk el.
Az alkalmatlan tanárt ma szinte lehetetlen eltávolíttatni egy iskolából, a pályáról még nehezebb. Nagyobb eséllyel járunk sikerrel, ha a közösség képviseletében jár el olyasvalaki, akit az illető tanár nem is tanít.
A demotiváló és az alkalmatlan tanárok esetében sajátos feladatunk, hogy a gyerekkel elfogadtassuk a helyzetet. Alsóban mindenkinek iskolaváltást szoktam javasolni, de már egy ötödikessel is meg lehet beszélni, hogy mi a teendő ebben a helyzetben. Lényeges része ennek a megbeszélésnek, hogy a gyerek megértse, bármikor léphet hasonló cipőbe, vagyis egyúttal azt tanulhatja meg, hogyan éljen túl egy rettenetes főnököt.
Házi feladat
Az iskolához kötődő tevékenységek sorában külön kategória a házi feladat. Nagyon sokan azt a rossz stratégiát követik, hogy a gyerek mellett ülnek, amíg megírja a házi feladatot, ellenőrzik, hogy készen van-e, kikérdezik a tanulni valót. A házi feladat célja az lenne, hogy begyakoroltassa, elmélyítse az iskolában tanított anyagot. Ez csak akkor sikerül vagy sikerülne, ha tudatosan adnának leckét a tanárok. A mai gyakorlat azonban éppen olyan, mint 40-50 éve volt. A lecke arra jó, hogy osztályzatokat lehessen rá adni, főleg a hiányára egyest.
Másfelől kiváló pedagógiai eszközzé válhat az ügyes szülő kezében. Az, hogy a gyerekek elosztják, ki miből írja meg a leckét, amit a többieknek csak lemásolniuk kell (ma már nem is a szünetben egymásról, hanem Snapchat vagy Facebook fotóról), az együttműködés tanulásának fontos eszköze. De ehhez békén kell hagyni őket, alakítsák ki, ki mikor és hol írja meg, másolja le, amit kell. Azok a gyerekek, akiknek ellenőrizték a házi feladatát, a szükségesnél legalább háromszor több időt fecsérelnek el rá.
A rengeteg tanítási óra után a lecke nagymértékben hozzájárul a gyerekek túlterheléséhez, amit a szülők még otthoni számonkéréssel is tetéznek. Sokan rosszul emlékeznek, nekünk sokkal kevesebb óránk és sokkal kevesebb tananyagunk volt. A gyereknek viszont tudnia kell, hogy bármikor kérhet segítséget a házi feladatában, és persze ott kell lennünk akkor is, ha szeretné, hogy felmondja a verset, amiből másnap felelnek, vagy segítsünk megérteni a másnapi dolgozat anyagát.
Ha a gyerek saját feladataként kezeli a leckét, ha békén hagyjuk, hogy magának oszsza be, készítse el – a házi feladathoz kért segítség tényleg csak a legvégső megoldás lesz. Sokszor viszont azt fogja jelenteni, hogy lediktáljuk vagy megírjuk neki. Akinek nehézséget jelent egy adott tárgy, annak érdemes felkészülnie, hogy segítséget tudjon kérni barátoktól, ismerősöktől.
Tapasztalatból mondom ezt, mert egyrészt sokak számára én voltam a matekleckéhez a felhívható segítség, de a gyerekem esetében valahol hetedikben feladtam a nyelvtant és a kémiát. Volt olyan tanár, aki számára egy idő után saját kézzel írtam meg a gyerek leckéjét, hátha észreveszi, hogy milyen mennyiségű és minőségű feladatot ad.
Szünidei tanulás
A házi feladatról beszélve érdemes külön említeni a szünidei házi feladat problematikáját, illetve azt a kérdést: nyáron hogyan készüljünk a gyerekkel az iskolára. Természetesen nem arról az esetről van szó, amikor a gyereknek javítóvizsgát kell tennie. A szünidő nem kegy, hanem jár, ilyenkor pihenni, feltöltődni kellene, nem pedig iskolai dolgokat tanulni. Az őszi, téli és tavaszi szünet annyira rövid Magyarországon, hogy szinte a pihenésre sincs idő, ráadásul ez idő alatt a legtöbb esetben rengeteg a családi program és kötelezettség.
Az őszi szünetben a temetőlátogatások, a téli szünetben a karácsony és a szilveszter, a tavaszi szünetben pedig a húsvét gyakorlatilag ki is meríti a szünet idejét. A szülők sokszor emellett még dolgoznak is, így egészen kevés idő marad az együttlétre. Amíg ők dolgoznak, a gyerekek nyugodtan kaphatnak a családi kötelezettségekhez kapcsolódó feladatokat, kivehetik a részüket a bevásárlásból, akár a főzésből is. Még egy néhány napos szünetben is kell időt teremteni arra, hogy sokáig aludhassanak, tovább fent maradhassanak, programokat hozzanak össze a barátaikkal. Bár a tanárok nagy része ilyenkor is rengeteg házi feladatot ad, nem szabad többet hagyni a leckékre egy normális tanítási napra való készülésnél, az egyhetes szünetben ez ne legyen több 2-3 óránál. Ha több a lecke, írjuk meg a gyerek helyett (bizony!), vagy vállaljuk fel a konfliktust a tanárral, lehetőleg ne magányos harcosként, hanem más szülőkkel összefogva, és követeljük ki a gyereknek járó pihenést.
A hosszú nyári szünet más problémákat rejt, de ez sem az iskolai tanulás ideje. Az legfontosabb iskolához is kötődő tevékenység az olvasás, amire az első iskolai években érdemes kiemelt figyelmet fordítani. Ám ez se legyen tanulás vagy iskola jellegű, egyszerűen legyen természetes, hogy a felnőttek és a gyerekek is olvasnak minden nap. Elég, ha annyit jelent az iskolára készülés, hogy augusztus utolsó napjaiban már visszaállunk az iskolai időbeosztásra, reggel még lehet tovább aludni, de az iskolaidőben megszokottaknak megfelelően zajlik már az este: fürdés, fogmosás, lefekvés.
Sokan aggódnak, hogy nyáron túl sokat felejt a gyerek, pedig csak annyit, mint év közben: a fölösleg törlődik. A tanév elején ennek a tudásanyagnak egy részét úgyis át fogják ismételni. Külön kategória az idegen nyelv, amit a szorgalmi időszakban (ősztől nyárig) sem lenne szabad a többi tárgyhoz hasonlóan tanulni. Az eredményes nyelvtanuláshoz más stratégia kell.
A nyári szünetben igyekezzünk lehetőséget teremteni arra, hogy a gyerek találkozhasson
az idegen nyelvvel, ha külföldre utazunk, hadd próbálja meg a használatát. És hát mindenki számára elérhetőek az eredeti nyelvű filmek, a YouTube videók. Az online játékok egyik hasznos velejárója az általában angol nyelvű szöveg, az online csapatjátékok pedig jobbára nemzetközi közegben zajlanak, remek lehetőséget kínálva arra, hogy a gyerek elkezdjen beszélni, írni idegen nyelven.
A nyár másfajta, sokkal hasznosabb tanulásra való, pakoljuk el az iskolai könyveket, de nyissunk ablakot a világ felfedezésére, akár a szomszédságban, még utazni vagy nagy összegeket elkölteni sem muszáj.
A cikk “Salamon Eszter: Szülő-megőrző – Kalauz a nevelés, oktatás és gyerekjog világához szülőknek” könyvéből származik. A kötetet megtalálják a boltokban és webáruházakban.
Kapcsolódó cikkeink gyermeknevelés témában:
- Hogy kell önállóságra nevelni a gyereket?
- A 17 leggyakoribb gyereknevelési hiba
- Milyen a tudatos szülő?
- Mennyire várható el az önállóság és a szófogadás a gyerektől? Vekerdy válaszol
- Szülői stílusok: rád melyik jellemző?
Kapcsolódó cikkek
