Baba
Szülés utáni kényszergondolatok: jelek, ha te is ettől szenvedsz
Tolakodó gondolatok vagy nagyobb baj – hogyan tudsz különbséget tenni?
Egyszerű tippek, hogy kapjon az orrán levegőt a gyerek
„Ez nem lehet igaz! Már megint beteg a gyerek!” – hangzik el gyakran a szülők szájából. Ezen belül is a leggyakoribb probléma, amivel meg kell küzdeni: az orrdugulás.
Így segíthet a fogyásban a mandula
Január van, tehát sokakat foglalkoztat a kérdés: milyen módszerrel fogyjanak kicsit (vagy kicsit többet). Mármint túl azon, hogy kevesebb energiát visznek be, és többet fogyasztanak el, mint eddig.
Ingahere: mindig kell műteni?
Ingahere esetében a herék az élénk reflextevékenység hatására a lágyéktájékra kerülnek, majd onnan spontán visszacsúsznak a herezacskóba. Fizikális vizsgálattal a diagnózis könnyen felállítható.
10 csodás név januárban született babáknak
A névválasztás sokszor komoly próbatétel elé állítja a szülőket, a téli, egész pontosan a januári babáknak azonban mutatunk néhány olyan nevet, ami telitalálat lehet! A fiúneveket között egy egészen meglepőt is találhattok!
Ezt az 5 dolgot pontozzák a baba születésekor
Hetven éve dolgozta ki egy amerikai aneszteziológus azt a pontozási rendszert, amit a mai napig alkalmaznak a baba megszületésekor azért, hogy rövid idő alatt meg tudják állapítani, milyen állapotban van megszületése után.
Ezt tartja a babona az újévi babákról
A babona szerint az újévkor született babák a legszerencsésebbek!
Ő a 2023-as év első újszülöttje
Éjfél után 35 másodperccel született meg a 2023-as év első babája.
A 10 legnépszerűbb férfinév a 80-as évekből, ami ma már a top10-ben sincs
Negyven éve ezek voltak a slágernevek - meglepő!
A szülés körüli oxigénhiány
Az újszülöttkori oxigénhiányos állapot a méhen belül, a szülés alatt és közvetlenül a szülés után bekövetkezhet, és súlyos következményekkel is járhat. A témával kapcsolatban Prof. dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Neonatológiai Tanszéki Csoport vezetőjét kérdeztük.
750 grammal született a kisbaba, akit karácsonyi csodának tartanak a szülei
Marley 100 napon át küzdött a kórházban, hogy koraszülöttként minél előbb hazamehessen a szüleivel. Ma már 4 kilós.
Már ilyen nagyok Sheryl Crow örökbe fogadott fiai
Az amerikai énekesnő 45 évesen lesz először anya. Mindig is úgy gondolt magára és a jövőjére, hogy egyszer biztosan lesz gyereke.
Hatalmasat ugrott előre 20 év alatt ez a lánynév a népszerűségi listán
Vannak olyan keresztnevek, amik egyszer csak lendületet kapnak, és a semmiből az élre törnek. Pont ez történt ezzel a megállíthatatlan lánynévvel is, ami egyre több szülőnek nyeri el a tetszését.
Mi az oka annak, hogy a babád „megharapdálja” az arcodat?
Miért próbálja a kisbabád „megenni” az arcodat?
Ezt jelentik a legszebb januári fiúnevek
Január minden újnak a kezdete. Külön bónusz, ha az ember már rögtön ekkor, év elején ünnepelheti a névnapját. Ezúttal népszerű, és ritkább, de nagyon szép férfi keresztneveket válogattunk – a januári naptárból.