anyaság
20 gyakorlat, ami felkészít a babás életre
Összeállt anyai tapasztalatok alapján egy pár pontos lista, amin ha végigmész, nagyjából már sejteni fogod, milyen lesz a babával az első év.
5 tünet, ami azt mutatja, hogy veszélyeztet az anyai kiégés
A burn out, vagyis kiégés vastagon érinti az anyákat, hiszen örökös megfelelési présben vannak, és sokan közülük túlterheltek.
3 anyuka, akik rekord sok gyereket nevelnek
Anyák, akik rengeteg gyerek mellett sem esnek kétségbe.
“3 dolog, amit bárcsak tudtam volna, mielőtt örökbe fogadok”
Mindennél jobban vágytak az örökbefogadásra. Családot, biztonságot, nyugodt és boldog gyerekkort szerettek volna adni két gyermeknek. Ám a boldogság mellett a gyász és a tehetetlenség érzése is előkerült. Egy örökbefogadó anya története...
Olivia Wilde-ot azért támadják, mert keveset van a gyerekeivel
Olivia Wilde szerint, hogyha férfi lenne, sosem beszélnének arról, hogy mennyit van a gyerekeivel, akiket felváltva nevel az exével.
„Anyának lenni kimondhatatlanul nehéz, de sosem cserélném el semmiért”
Elmesélem, mi az, ami számomra igazán nehéz.
Mert az anyák élete nem csak játék és mese
Sokféle nehéz érzés kavarog bennem, amikor az anyává válásom első időszakára gondolok.
Anyaság, aggódás a neved
Ha valaki megkérdezi tőlem, mire vagyok a legbüszkébb, habozás nélkül rávágom: a gyerekeimre. Kimondhatatlanul szeretem őket.
Anyává válás: minden kezdet nehéz – Anyapercek podcast
Semjén Nóra, az Anyakivan vloggere és Karádi Bori beszélgetett anyai élményekről, megélésekről, nehézségekről.
Levél az anyának, aki azt érzi, hogy egyik dolgot rontja el a másik után
Néha az anyaság olyan, mintha egy hosszú lista lenne azokról a dolgokról, amiknek nem tudsz megfelelni. De hidd el: elég vagy.
Sokaknál kiverheti a biztosítékot az időspóroló trükk, amivel ez az anya előállt
Egyesek szerint három dolog biztos az életben: a halál, az adók és a mosás. A szoptatás, a főzés és a takarítás mellett ott a mosás, majd a ruhák elpakolása.
Ez a babák boldogságának kulcsa
Nem kell gyermeknevelési szakértőnek lennie ahhoz, hogy tudjuk, a babának szeretetre, gondoskodásra van szüksége és arra, hogy anya is rendben legyen.
Üres fészek szindróma – “Nehéz, hogy már nincs annyira szükségük rám”
Nem lesz több gyerekem. Nem lesz több pelenkázás, alvásba ringatás, szoptatás. Nem voltam felkészülve a gyászra, ami ezzel jár.
Anyától természetes, apától dicséretes
Ami apánál még belefér, sőt vicces, az anyánál már túlzott lazaság, hovatovább nemtörődömség. Mire fel ez a kettős mérce?
A férjem alvása tanított meg egy fontos dologra
Egy ideje a férjem új szokással állt elő. Ha hazajött meló után, ledőlt egy kis időre. Fura volt, és nem is tudtam, hogy reagáljak.