baba fejlődése
Babák mozgásfejlődése: a legfontosabb mérföldkövek
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy minden baba más, ezért eltérő ütemben fejlődik. Ugyanakkor érdemes ismerni a mozgásfejlődés fontos mérföldköveit, hogy ne essünk kétségbe, ha lassabb tempó és azért is, hogy időben segítséget tudjunk kérni.
Befolyásolhatják a baba fejlődését az örök vegyi anyagok és a nanoműanyagok
Két új tanulmány szerint az úgynevezett örökvegyületek és nanoműanyagok megváltoztathatják az anyatej kulcsfontosságú fehérjéit, és így a gyerekek fejlődését befolyásolhatják.
8 szenzoros tevékenység totyogóknak, hogy játszva tanulhassanak
Ezek a tevékenységek segítik az agyfejlődést, miközben a baba jól érzi magát.
Néhány érdekes dolog, amit a baba már tud egyéves korára
Az első születésnapjáig a baba számos készségre tesz szert – például a következőkre.
Mikor kezd nevetni a baba?
A baba nevetése az egyik legcsodálatosabb hang a szülőnek. Azt gondoltad volna, hogy a csilingelő kis kacajok a kicsik fejlődéséről is sokat elárulnak?
Így is segíti a zene és az ének a baba fejlődését
A zene, az éneklés, a tánc nagyon szórakoztató a babák és a kisgyerekek számára, de emellett remek eszközei is a fejlődésnek.
Így használja már a születés előtt a baba az érzékszerveit
Bizony a kisbabád már az anyaméhben próbálgatja az érzékszerveit, sőt, még ezek fejlődését is segítheted különböző ingerekkel.
Mikortól kezdik érteni a babák a humort?
Mit és miért találnak viccesnek a babák?
Minden felborult egyik napról a másikra? Itt a növekedési ugrás!
Egyik napról a másikra hirtelen minden megváltozik: a baba állandóan csak enne, többször is felébred, pedig már átaludta az éjszakát. Növekedési ugrásra gyanakodhatsz.
Mi mindent tudhat egy 9 hónapos baba?
Lássuk, hogy közeledve az egyéves születésnaphoz, mi mindent tud már egy baba.
Ennyi mindent tud egy hat hónapos baba
Még csak félév telt a megszületése óta, de már annyi minden történt és a kisbaba egyre többet tud, egyre nyitottabb a világra.
8 meglepő dolog a babák első évéből
Néhány érdekes tényt hoztunk nektek, amivel a baba első évében találkozhattok.
Ennyi módon támogathatja a zene a baba fejlődését
Az altatódaloktól kezdve a babának is tetsző legújabb slágereken át egy egyszerű énekig valamelyik mindennapi rutintevékenység során, a zene is hozzájárulhat a kicsi fejlődéséhez.
Mozgásfejlődés a negyedik 3 hónapban: Czákné Varga Ildikó védőnő beszélt az egyre önállóbbá váló babáról
Az első születésnap felé közeledve a legtöbb szülő visszatekint, és hitetlenkedve nézi, hogy az egykori aprócska újszülött babából egyre önállóbb kisember vált. A kicsi szó szerint elindul ebben az időszakban az önállóság felé.
Ilyen a babák mozgásfejlődése az első hat hónapban
Minden baba más, így a mozgásfejlődésükben is lehetnek eltérések, de csak egy bizonyos határon belül. Egy azonban biztos: a mozgások egymásra épülnek, egymásból következnek, nem szerencsés, ha valami kimarad vagy felcserélődik. Siettetni pedig nem szabad és felesleges is.