gyereknevelés
10 elgondolkodtató idézet Ranschburg Jenőtől
Ranschburg Jenő tanácsai mindig is kincset értek a szülőknek. Bár már hosszú ideje nincs közöttünk, értékes gondolatai nem merültek feledésbe.
Ne mondd a lányodnak, hogy drámázik – ez a TikToker apa minden lányos szülő példaképe lehet
Eric Taylor azt szeretné, ha lányai úgy nőnének fel, hogy tudják mennyire értékesek és majd ennek megfelelően választanának párt.
4 mód, ahogy talán nem is tudjuk, de ártunk a gyerekeinknek
Ezeket a válaszreakciókat vagy szülői attitűdöket jobb, ha elkerüljük.
A védőnő szerint mindent a gyerekek irányítanak
Régen az volt a szabály, hogy a gyermeket háromóránként etetni kell, ez mesterséges állapot volt. Mára azonban átestünk a ló túloldalára – figyelmeztet Gitidiszné Gyetván Krisztina védőnő.
Így kezeld, ha szemtelen a gyereked
A kamaszok nagyban nyomják, de a kisebbek is mondanak néha olyasmit, ami tiszteletlen, szemtelen, számodra bántó. Segítünk, hogyan kezelheted jól az ilyen helyzeteket.
Ezt csináld, ha kiakasztottak a gyerekek
Ha úgy érzed, teljesen ki vagy borulva, és nem tudod összeszedni magadat, ezek az apró teendők segíthetnek.
Matthew McConaughey fia 15 éves koráig el volt tiltva a közösségi médiától
Egyszerűen nem engedték meg a gyereküknek, hogy használja ezeket a felületeket. És erre jó okuk volt.
Jessica Alba két szülői gyakorlatáról beszélt, ami segíti még jobban kapcsolódni a gyerekeihez
Jessica Alba egy interjúban beszélt gyermekeiről és két olyan szülői gyakorlatról, amik segítik náluk a kapcsolódást.
3 trükk, hogy gyorsabban menjen a gyerekekkel a reggeli készülődés
A sürgetés nem a legcélravezetőbb, sőt. Sokkal hatékonyabb lesz az elindulás ezekkel a tippekkel.
Hatékony fellépés az iskolai zaklatás ellen: a skandináv módszer
A zaklatás testet-lelket károsító hatásaival a tudomány is foglalkozik – és azzal is, hogyan lehet hatékonyan tenni ellene. Kutatások igazolják a skandináv módszer hatékonyságát.
Manipulál a gyereked, amikor hisztizik?
Még mindig masszívan tartja magát az elképzelés, hogy amikor egy kisgyerek hisztizik, akkor alapvetően manipulálja a körülötte lévő felnőtteket. Azon túl, hogy nincs így, még káros is, ha ezt feltételezzük.
A gyereked megütött valakit – hogyan reagálsz?
Az azonnali bocsánatkérés erőltetése helyett sokkal jobb dolgokat is mondhatsz, hogy mindenki pozitívabban jöjjön ki a helyzetből, és a gyerek megtanulja, miért és hogyan kell, érdemes bocsánatot kérni.
Ne fegyelmezd a kamaszt a telefonjával – a kütyümegvonás nem jó eszköz
Ha nagyon kihoz a tini gyereked a sodrodból, te is a telefon, tablet, laptop letiltásával, vagy az internethozzáférés megszüntetésével fenyegetőzöl? Sokkal jobb és hatékonyabb megoldások is vannak ennél.
Így fejlesztheted a gyereked problémamegoldó képességét
Minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke elérje az álmait, megvalósíthassa a céljait. Ehhez bizony jól jön a jó problémamegoldó képesség. Jó hírünk van: ez tanulható!
7 dolog, ami miatt gyermektelen ismerőseink hajlamosak neheztelni ránk
Mint mondani szokták, kétféle ember létezik, aki ért a gyerekneveléshez, illetve akinek van gyereke... (ez persze csak félkomoly, azt fejezi ki, hogy elméletben egész könnyű...). Íme hét dolog, ami miatt az anyák a leggyakrabban kapnak rosszallást, rendszerint gyermektelen embertársaik részéről.