szülés
Gyorsétterem parkolójában született egy baba, kis híján egy fagyiról nevezték el
Az anyuka szerint „magának kereste a bajt”, a kicsit ugyanis már a hasában egy gyorséttermi desszertről nevezte el.
Mentőautóban született meg egy édesanya babája
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei édesanyához kérték a mentők segítségét, akinél beindult a szülés.
Nem volt idő kórházba menni, a kanapén született meg a kislány
A körmendi mentősök segítették a folyamatot, a baba otthon, a kanapén látta meg a napvilágot.
9 tévhit a szülés utáni fogyásról
Ha úgy érzed, itt az idő, hogy leadd a terhesség után rajtad meredt felesleget, arra biztatunk, hogy vágj bele, de okosan és óvatosan: legyél tisztában azzal, milyen állapotban van és mit bír a tested. Összegyűjtöttük a leggyakoribb tévhiteket.
Nem ért ki a mentő, az apuka segítette világra a kisfiát
Olyan gyorsan jött a baba, hogy még elindulni sem volt idejük a kórházba, nem hogy beérni!
Nyilatkozott a nyíregyházi kórház a kismamák tragédiájáról: „Régóta nem volt anyai halálozás az osztályunkon”
Ahogy már hírt adtunk róla, év végén két hasonló tragédia is történt a nyíregyházi kórházban, ráadásul szinte ugyanakkor: két fiatal édesanya vesztette életét szülés után. A kórház most nyilatkozott a Gyerekszoba.hu-nak a körülményekről.
„Extrém ritka” – szülész-nőgyógyász a két szülészeti halálesetről
Vérzés vagy trombózis: ez a két leggyakoribb ok, amiért egy kismama elhunyhat szülés után.
A szomszédtól kért segítséget egy otthon szülő kismama
A szülés egy kis faluban indult be az éjszaka közepén, így igen kicsi volt rá az esély, hogy a mentők időben kiérkezzenek és kórházba is szállítsák az anyukát.
Sok nő már akkor szorong a szülés miatt, mikor még teherbe sem esett – egy jó szülésfelkészítő biztonságérzetet ad
Ha túl vagy a várandósságod közepén, bizonyára egyre inkább foglalkoztat a szülés gondolata. Nem csoda, hiszen ez egy életünket alapjaiban meghatározó esemény, ugyanakkor kiszámíthatatlan, hogy pontosan mi és hogyan fog történni. Vorsléger Dóri szülésznő, csecsemőmasszázs-oktató arról írt, hogy hogyan válasszunk jó segítőket a felkészüléshez.
Barbinak nem fáj a szülés – csak lelkileg
Akár jó is lehetne, ha valaki nem érez erős fájdalmat vajúdáskor, ám a kórházi szülészeteken sokszor a "tankönyvi esetekkel" sem tudnak türelmesen bánni, hát még azokkal, akik kilógnak a sorból.
Hihetetlen: 400 grammal született, ma ilyen szép baba a kis Zoé
400 gramm és 27 centi: hihetetlen, de ezek egy újszülött baba adatai. Volt, amikor az orvosok három százaléknyi esélyt adtak a túlélésére. Ma itt van velünk, édesanyja írta meg a történetét.
Két császármetszés után természetes úton szülhetett Petronella
Petronella harmadik szülése gyógyító hatású volt - de ehhez nagy tudatosság kellett.
Kedvenc együtteseiről nevezte el a gyerekeit egy anyuka
Az anyuka imádja a metál zenét, így nem is volt kérdés számára, milyen neveket válasszon születendő gyerekeinek. Mindhárman egy-egy zenekar nevét kapták.
„Bármire képesek vagyunk együtt” – Árpád mindhárom lánya koraszülöttként jött világra
Férfiak ritkán írnak önvallomást gyermekeik születéséről - Árpád most megosztja velünk különleges történetüket.
A Klinika parkolójában segítettek világra egy kislányt
Nemcsak az anyuka fájásai voltak egyre erősebbek, hanem a forgalom is csak élénkült a kórházba vezető úton, így nem volt választása az orvoscsapatnak.