Család

Immunerősítő trükkök iskolakezdésre

Elkezdődik az iskola, és már a második-harmadik héten mehetsz táppénzre a gyerekkel, mert elkap valamit – ismerős? Gyerekorvos szakértőnk segít, mit tehetsz.
2024. Augusztus 28.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Persze, tudjuk, hogy a gyerekek immunrendszerének erősödni kell, ahogy azt is, hogy a közösségben olyan kórokozókkal találkoznak, amikkel egész nyáron nem kellett megküzdeniük, szóval természetes, ha elkapnak valamit, de ettől még nem kevésbé zavaró. Rossz látni, hogy a kicsi beteg, rosszul éri magát, náthás, lázas, torokfájós, és a hosszú nyári szünet után nem egyszerű újból megoldani, hogy ki maradjon otthon vele. Meg persze a suliban is lemarad, amit aztán együtt kell majd bepótolni – érthető, hogy a legtöbb szülő őrülten drukkol, hogy az iskola első hetei idén másképpen teljenek, a megszokott forgatókönyv most történjen másképp. De mit lehet tenni ezért? Létezik valamilyen immunerősítő csodaszer? Dr. Sal Péter gyermekorvos, homeopata segít eligazodni.

Testi-lelki egészség

Szakértőnk szerint a szülők és a gyerekek is szoronganak valamilyen mértékben iskolakezdés előtt, és ezzel foglalkozni kell. „Nem létezik egyetlen immunerősítő csodamódszer, ami minden ember és gyerek számára működik. Az immunrendszer támogatását egyénre szabottan kell megközelíteni. A megfelelő működéséhez a sok testi feltétel mellett a lelki egyensúly is nagyon fontos. Ez utóbbival a legnehezebb foglalkozni, pedig tényleg szükség lenne rá. Az immunrendszer és a lelkiállapot közötti összefüggés tudományosan igazolt, és bizony az iskolakezdéshez mindig társul kisebb-nagyobb szorongás. Sokat segíthet a szülő, ha beszélget erről a gyerekével, és a kérdéseire igyekszik megnyugtató válaszokat adni, hogy kevésbé legyen feszült a gyermek.” Érdemes többször, de semmiképp nem erőszakosan próbálkozni a beszélgetéssel, és ha bizonytalanok vagyunk, nekünk magunknak is jól jönne a támogatás, nyugodtan kérjük pszichológus vagy a pedagógusok segítségét. „A pszichés és mentális szorongás csökkentésére homeopátiás alkati szert is bevethetünk, amit az orvos személyre szabottan javasolt alapos kikérdezés és beszélgetés alapján.”

Dr. Sal Péter gyermekorvos

Dr. Sal Péter gyermekorvos

A hiányállapotok ellen

A fent említett lelki feltételek mellett a testi feltételek biztosítása is nagyon fontos ahhoz, hogy az immunrendszer megfelelően működhessen – szakértőnk szerint ezek a legfontosabb teendők:

  • Oda kell figyelni többek között a vaspótlásravashiányra gyanakodhatunk, ha a gyermek étvágytalan, alacsony a súlya a korosztályához képest. Ilyen esetben vizsgálattal kell ellenőrizni, és ha bebizonyosodik a vashiány, a vasszint rendezése orvosi feladat.
  • Elengedhetetlen még a D-vitamin pótlása – amikor a gyerekek már kevesebbet vannak a szabadban, napon, el kell kezdeni a D-vitamin szedését. Csak azután van értelme olyan készítményeket adni, amelyek az immunrendszer működését segítik, hogy a hiányállapotok rendezve vannak.
  • Ezek lehetnek fitoterápiás vitaminszerű anyagok, illetve szájon át szedhető, baktériumtöredékeket tartalmazó gyógyszerek, amelyek stimulálják az immunműködést.
  • A homeopátiás szerek közül az echinacea vagy a thymuline lehet hatékony, ezek alkalmazásáról érdemes homeopata orvost kérdezni.
  • Hasznos lehet még a gyógynövények közül a homoktövis, folyadék és por formájában is kapható, remekül támogatja az immunrendszert.

Miért beteg annyit?

Ha egy gyerek sokszor beteg, a szülő gyakran magában keresi a hibát: vajon mit ront el, hogy ennyit beteg a gyereke? „A sok betegség lehet annak a jele, hogy a gyerek „nincs a helyén”, a pszichés, mentális állapota nincs rendben. Az előbb említett hiánybetegségek (vas, D-vitamin leggyakrabban) is állhatnak a háttérben, de veleszületett immundefektus is okozhatja. Nem azzal van a gond, ha a kicsi gyakran megbetegszik, de hamar fel is gyógyul belőle. Az immunrendszer minden átélt betegség után immunmemóriát alakít ki, ennek köszönhetően később erre a betegségre gyorsabban reagál, könnyebben gyógyul. Akkor van gond, ha a betegségekből nehezen, lassan, szövődményekkel gyógyul. Tehát ha gyakran beteg a gyermek, először a háziorvoshoz kell fordulni, hogy kizárja a hiányállapotokat és javasoljon megfelelő kezelést, ám ha a terápia ellenére a kicsi még mindig beteges, szövődmények alakulnak ki, akkor kell immunológiai szakrendelésre menni. Az immunszervek betegségére (például krónikus mandulamegnagyobbodásra) lehet gyanakodni, ha a gyermek a betegségek közti időben is horkol, nem tud orron át lélegezni, 20 másodpercnél nagyobb légzésszünetei vannak alvás közben. A kezelés ilyenkor nem egyszerű, a gyógyszeres terápia hatékonysága korlátozott, mindenképp szakorvossal kell egyeztetni.”