Gyerek
Rekordmagas a 15 év alatti fertőzöttek száma
A gyerekeknél és a fiataloknál rekordmagas a koronavírus fertőzöttek aránya több európai országban is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra kéri Kásler Miklóst, tegyen valamit, mert egyre nagyobb veszélyben vannak a gyerekek.
7 dolog, amit ne hagyj ki télen a gyerekkel
Ha hó nem lenne, jó program akkor is akad elég.
Több ezer pedagógus nem tervezi, hogy beoltatja magát
Egy országos felmérés szerint több mint háromezer pedagógus nem oltatta be magát, még úgy sem, hogy ezzel az állásuk kerül veszélybe.
December 20-át követően kezdik oltani az 5-12 éveseket
Kásler Miklós Facebook-videóban osztott meg információt az 5-12 évesek oltásával kapcsolatban.
Másképp vonja le az agyunk a tanulságokat az életkor előrehaladtával
Egy új, memóriafeladatokat végző emberek agyi aktivitási mintázatait vizsgáló tanulmány szerint, annak a módja, ahogyan következtetéseket vonunk le - rejtett összefüggéseket találunk a különböző tapasztalatok között - drámaian megváltozik az életkorral.
Beszélgetésindító tippek a gyerekekhez, életkoronként
Hogyan érdemes beszélgetést kezdeményeznünk a Milyen napod volt? és a Mi volt ma az iskolában? kérdések helyett, hogy valóban meséljen is a gyermekünk?
Az EMA engedélyezte a Pfizer alkalmazását az 5-11 éves korosztályban
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyta a Pfizer vakcina alkalmazását az 5-11 éves korosztályban.
Ez a kislány nem érez fájdalmat, sosem éhes és az alvásigénye is nulla
Olivia egy Angliában élő 12 éves kislány, aki egy rendkívül ritka genetikai elváltozásban érintett.
Horrorfilmet nézetett a gyerekekkel a tanárnő, nyomozás indult ellene
Abszolút megértjük a szülőket, hogy nem tudták megőrizni a nyugalmukat a hír hallatán!
Telt házas a Vadaskert gyermekpszichiátria: nőtt a lelki gondokkal küzdő gyerekek száma
A járvány hatására nőtt a lelki gondokkal küzdő gyerekek száma. Már tavaly is érződött a pandémia negatív hatása, de idén ősszel minden eddigi rekord megdőlt.
December elsejétől csak védettségi igazolvánnyal mehetnek be a szülők az iskolákba
December elsejétől szigorítják a belépés rendjét az iskolákba, a szülők csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be az épületekbe - derül ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének határozatából.
Mikor mehet közösségbe covid után a gyerek?
Mi történik akkor, ha megfertőződött a gyerekünk, ezt hivatalos teszt is igazolja? Mikor térhet vissza a közösségbe?
Milliós büntetést kapott az anya, aki felpofozta a fiát
Egy torinói bíróság kimondta, hogy pofonokkal nem nevelünk.
“Köszönj szépen a néninek” – így taníts udvariasságot a gyereknek
Három egyszerű trükk, amivel könnyebben sajátíthatja el gyermeked az udvarias viselkedést.
Otthonfelújítási támogatás 2022
Az Otthonfelújítási támogatás akár 3 millió forint segítséget is jelenthet lakásunk felújításához vagy bővítéséhez. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat!