Kamasz

Segíts a kamaszodnak, hogy jobban aludjon

Állandóan fáradt, mégsem megy időben aludni, másnap reggel meg alig bír felkelni... Ha a te tini gyereked is ezzel küzd, jó ha tudod, hogy nincs ezzel egyedül – és hogy lehet javítani a helyzeten.
2023. Május 31.
kamasz fiú alszik, ébresztő óra az éjjeli szekrényen
Fotó: Getty Images

A tinédzserek alvásigény szempontjából bizony még gyerekeknek számítanak: 8-10 órányi alvásra lenne szükségük. De iskolaidőben nem sokan alszanak ennyit. Még akkor sem, ha a szüleik igyekeznek mindent megtenni azért, hogy időben ágyba kerüljenek. Pedig felmérések szerint azok a tinik, akik hosszú időn keresztül nem alszanak eleget, jóval kevésbé tudnak figyelni az iskolában, nagyobb eséllyel szenvednek balesetet, a sportteljesítményük is romolhat, valamint a kialvatlanság a hangulatukra is erősen rányomhatja a bélyegét.

Vigyázat, alváshiány!

Sokféle oka lehet annak, ha egy tini rendszeresen nem alussza ki magát, például ezek:

  • Korán kezdődik az iskola: rendszeresen van nulladik órája
  • Túl sokat telefonozik: a képernyő kék fénye bizony belezavarhat az alvás-ébrenlét ritmusba
  • Tévé előtt alszik el: a villódzás és a kék fény szintén rosszul hat a cirkadián ritmusra és az alvás minőségére
  • Rendszertelen az alvásritmusa: erősen változó, hogy mikor megy el aludni
  • Stresszes, feszült: a feszültség nagyon megnehezítheti az elalvást, így nem marad elég idő az alvásra

De miért nem fekszik le időben?

Hiába mondod neki, hogy itt az idő aludni, valahogy mindig azt látod, hogy még nagyon későn is ég a villany a szobájában? Te elküldöd lefeküdni, de mégsem tud vagy akar aludni? Ennek az az oka, hogy kamaszkorban változás következik be a gyerekek biológiai órájában (is), és az addig megszokottnál jóval későbbre tolódik az az idő, amikor maguktól elálmosodnak. (Szóval nem ő szívózik veled, hanem a biológiai óráa – így már nem is olyan bosszantó, ugye?) A tinik szervezetében az elálmosodásért, jó alvásért felelős melatonin hormon jóval később kezd el termelődni, mint akár a gyerekek, akár a felnőttek esetében. TÉNYLEG nem álmosak 23 óra előtt, nem csak úgy mondják…

Mit tehetnék, hogy kipihentebb legyen?

Rossz látni, amikor a kamasz csak szédeleg nap közben, reggel alig bír kikelni az ágyból, nehezen szedi össze magát reggel. Az alábbi trükkökkel segíthetjük, hogy eleget aludjon és ki tudja pihenni magát.

  • Legyen rendszer a lefekvés idejében, és ehhez igyekezzetek ragaszkodni.
  • A kötelező ágyba bújás ideje legkésőbb a reggeli ébresztő előtt 8 órával legyen.
  • Hétvégén se engedjétek el teljesen ezt a rendszert, ne toljátok ki sokkal későbbre sem a felkelés, sem a lefekvés időpontját.
  • A szobát alaposan szellőztessétek ki és sötétítsetek be.
  • Az elektromos eszközök se világítsanak.
  • És amennyire csak lehet, legyen csend.
  • Ne legyen tévé és videojáték a szobában.
  • Nagyon jó lenne, ha lefekvés előtt egy órával már nem tévézne, nem lenne a kezében telefon, és a tanulást is abbahagyná.
  • Találjátok meg, mi az, ami őt ellazítja este. Lehet ez fürdő, relaxálás, beszélgetés, olvasás, meditáció – a lényeg, hogy nyugtató és képernyőmentes tevékenység legyen.

Amitől rosszabbul alszik

Van néhány egyszerű „hiba”, amit sokan elkövetnek, és ami sokat ronthat a tinédzser gyerekek alvásminőségén.

  1. Ne engedd, hogy sokat kávézzon – maximum reggel egyet, de igazából arra sincs szüksége.
  2. Más koffeintartalmú italt se fogyasszon már délután (és egyébként is lehetőleg ne fogyasszon ilyet).
  3. Semmiképp ne adj neki altatót, csak olyan esetben, ha ez orvosilag indokolt.
  4. Ha van is lehetősége délután aludni, az ne legyen egy óránál hosszabb.
  5. Ne hagyd, hogy ellógja a tornaórákat és az edzéseket – nagyon fontos, hogy mozogjon, sportoljon rendszeresen.

Ha úgy érzed, a gyerekednek alvásproblémája van (álmatlansággal küzd, alva jár, rendszeresen rémálmai vannak, kellemetlen testi tünetei vannak éjszaka), ne habozz orvoshoz fordulni vele.

Forrás: Kidshealth.org