Kisgyerek
Már szobatiszta volt, de visszaesett. Lehet, hogy azért, mert kistestvére lesz?
Amikor kistestvér érkezik, sokszor megváltozik a nagyobb gyermek viselkedése, az addigi kiegyensúlyozott napok felborulnak, noha még a kicsi meg sem született. Hogyan tudjuk támogatni a nagyobb gyermeket?
„Nem fog fájni, kicsim!” – Hazudhatunk-e a gyereknek az orvosi beavatkozásról?
Még felnőtt emberként is szorongással tölt el bennünket az, ha orvoshoz kell fordulnunk, érthető, hogy a gyerekek is félnek, sőt, akár rettegnek ebben a helyzetben. Eszter egész életére rányomta a bélyegét, hogy egy gyerekkori oltás kapcsán hazudott neki az édesanyja.
Csuklópórázzal védi az emberrablástól a gyerekét, rengeteg kritikát kapott az anya
Minden szülő biztonságban akarja tudni a gyermekét, de fontos megtalálnunk az egészséges egyensúlyt a féltés és az elengedés között. Egy TikToker anya rendszeresen pórázt használ azért, hogy így védje gyermekét.
Félrenyeléstől mentette meg öccsét egy hároméves kisfiú – videó
A hároméves kisfiú nagyon ügyesen mérte fel a helyzetet, és azonnal, ösztönösen cselekedett.
Bereczki Zoltán: “Apuka akartam lenni, és félig ezt nem lehet csinálni”
A színész arról beszélt, hogy most már főként apa, ez a hivatása.
Elszabadult a mellháború a tévéknél – de ki törődik a gyerekekkel?
Sorra jönnek a villantós „balesetek” a kereskedelmi televíziók hétvégi élő show-műsoraiban – olyanokban is, amiket az egész családnak szánnak. Így aztán azok a gyerekek fizetik meg ennek az árát, akik emiatt nem nézhetik majd a szórakoztató adásokat. Véleménycikk TóCsától az nlc.-n.
Társ-szülőségben neveli kislányát Gigi Hadid modell
Gigi Hadid 27 éves szupermodell, akinek 2020-ban született meg volt párjával, Zayn Malik énekessel közös kislánya, Khai.
Tudja a gyerek, ha szépíted az igazságot?
Szülőként arra törekszünk, hogy megvédjük gyermekeinket a káros, traumatikus vagy számukra nehezen értelmezhető információktól. De vajon szépítenünk kell, kiszíneznünk az igazságot? Nem lát át a gyerek a szitán?
Otthoni mobiltelefon – egy TikToker anya tippje, ha még nem szeretnél saját telefont a gyereknek
Arra, hogy mikor kapjon a gyerek saját mobiltelefont, nincsen egy általános jó válasz, hiszen számtalan egyéni dolgot kell mérlegelni. Egy TikToker édesanya megosztott egy ideiglenes ötletet, a "házi mobiltelefont".
Nők, akiknek sokat köszönhetnek a gyerekeink
Nőnapon nem kell ajándékot kapnunk akkor, ha önmagában ajándéknak élhetjük meg, hogy nőnek születtünk. Ajándékozzuk meg most magunkat - büszkeséggel! Mindegy, hogy tud-e a világ arról, amit másokért, vagy épp gyerekeinkért teszünk, esetleg csak szeretteink ünneplik, hogy vagyunk: boldog nőnapot mindannyiunknak! Most olyan szívvel-lélekkel dolgozó, élő, létező nőkről állítottunk össze galériát, akik lányaink példaképei is lehetnek. Fábián Évi portréfotói következnek.
„Megkért minket az iskola, hogy keressünk tanárt a gyerekünk osztályának”
A súlyos pedagógushiány miatt az iskolák olykor különös kéréssel fordulnak a szülők felé. Nem árt, ha felfrissítjük kapcsolatunkat pedagógus ismerőseinkkel.
Unokája néhány játékot a táskájába csempészett, aranyos videókat készített róluk utazásán a nagypapa
Mielőtt a nagypapa útnak indult, unokája néhány játékot csempészett a poggyászába – a nagyszülő pedig zseniális videókat készített a „kis útitársakról”, kreatív ajándékként.
Kevesebb játék, mégis hosszabb ideig lefoglalja a kicsit? Igen, van ilyen!
Egy háromgyerekes, játékszakértő édesanya osztott meg egy szuper trükköt arról, hogy hogyan játszhatnak a gyerekek hosszabb ideig, de kevesebb játékkal.
Ezért szeretek két 2 év alatti gyerek anyukája lenni
"15 hónap van a gyerekeim között, ez a kicsi korkülönbség valóban kimerítő, megterhelő és egyúttal csodálatos. Elmondom miért." - írja egy édesanya.
6 lecke, amit a Disney-mesékből tanulhat a gyerek
A Disney-filmek tele vannak bölcsességgel, amit megtanulhatnak a gyerekek - és a szülők is.