párkapcsolat
Jobban próbára teszi a párkapcsolatot az első gyerek érkezése, mint a második gyermeké
Német kutatók azt vizsgálták, hogy az apák párkapcsolatukkal való elégedettségét az első vagy a második gyermek teszi-e inkább próbára.
Nem szégyellem kimondani: Irigy voltam a férjemre, amiért ő elmehet otthonról dolgozni
Bár most már azért egyre többet lehet hallani a gyermekvállalással kapcsolatos nehézségekről, arról kevesebb szó esik, hogy hogyan hat a gyerekek érkezése a párkapcsolatra. Semjén Nórának, az Anyakivan vlog szerzőjének erről is megvan a véleménye (sőt, saját élménye).
Két pár elvált, hogy négyes kapcsolatban élhessenek
Nagyon sokféle párkapcsolat és család létezhet - ma már nem kell mindenáron a "nagykönyvhöz" igazodni csak azért, hogy az ember megfeleljen a külvilág elvárásainak. Azért persze vannak felállások, amit a többség furcsán fogad.
A két nem egyenlő, de különböző, vagy… nem is annyira? – A jó párkapcsolathoz nem árt tudni
Két új megközelítést láthatunk kirajzolódni a modern nő szerepével kapcsolatban. Az egyik azt mondja, hogy a férfi és a nő legyen egyenlő jogaiban és lehetőségeiben, de lehetnek különbözőek, ha a családban elfoglalt helyeikről van szó. A másik úgy véli, hogy az előbbi mondat első felét üti a mondat második része.
“Már nem az a nő vagy, aki a gyerekeink születése előtt voltál” – egy férj nyílt levele feleségéhez
Éveken át küzdöttem azért, hogy mindenáron egyben tartsam a családomat, mert hétévesen megfogadtam, hogyha apa leszek, mindig számíthatnak rám a gyermekeim. Most mégis meg kell szegnem ezt az ígéretet. Válni akarok.
Depresszióssá tehetnek az erotikus regények?
Több, mint tíz évvel ezelőtt E. L. James: A szürke ötven árnyalata című könyve szinte forradalmat indított egészen megváltoztatva az erotikus novellák megítélését. A műfaj elképesztő népszerűségre tett szert. Néhányan mégis arra figyelmeztetnek, hogy az effajta olvasmányok káros hatással lehetnek mentális egészségünkre és párkapcsolatainkra.
Másfél év kellett hozzá, hogy képes legyen megírni a levelet meg nem fogant gyermekének
Megkönnyeztük ennek a "lélekben anya" embernek a történetét.
Som-Balogh Edina: „Nyomós ok kell ahhoz, hogy felrúgj egy házasságot, ha már gyerekek is vannak”
Som-Balogh Edináknak is voltak nehéz időszakaik, de meg tudták oldani a problémáikat. Férjével már több mint tíz éve házasok, szerintük nem a válás a megoldás, ha rossz periódusban vannak.
A trükk, amit minden párnak ismernie kéne
Kevesebb vita, több megértés – érdemes erre az egyetlen dologra időt szánni minden párnak.
Összetört szívű kamasz – segítsd át a szakításon!
Szakítás után nagyon nagy szüksége van a kamasz gyerekednek a szeretetedre, még ha nem is mutatja vagy kéri.
Társkeresés válás után: így mondd el a gyereknek
A bemutatással még várnál, de addig is beszélj-e arról a gyerekkel, hogy randizol? Ez a szakértő véleménye.
Elhagyta a szerelmét, mert az előző házasságból született lánya “égetnivalóan rossz” volt
A történet szereplői mindketten szülők voltak, korábbi kapcsolataik azonban zátonyra futottak. Az élet mégis úgy hozta, hogy egymás mellett ismét megtalálták a boldogságot, először legalábbis úgy tűnt.
Lebuktunk a gyerek előtt szex közben
Nemrégiben megtörtént velünk a lehető legkínosabb családi incidens: a lányom ránk nyitott a fürdőszobában, amikor épp hancúroztunk.
A párkapcsolat igenis előzze meg a gyerekek igényeit – mondják a terapeuták
Igen, vannak, akik szerint a házasság az első és nem a gyerek. De hogy néz ki ez a gyakorlatban úgy, hogy senki se sérüljön?
Párkapcsolat: ha korábban erős szeretetkapcsolat fűzött össze minket, a legtöbb konfliktusra létezik megoldás
Valentin napon igyekszünk a szép dolgokra koncentrálni, de csak akkor juthatunk el idáig, ha elfogadjuk: a konfliktusok természetes velejárói egy hosszabb kapcsolatnak.