Boldog apák napját!
Anya vagy apa… talán nem is ezek a megnevezések a fontosak, hanem összefoglalólag: szerető szülő. Hiszünk benne, hogy egyre kevésbé fontos, ilyen „ősi” szerepek kötődnek egyik vagy másik szerephez, mert mindent megelőz az, hogy egy szülő mennyire odaadó a gyermekével szemben, mennyire segíti a társát, hogyan járul hozzá ahhoz, hogy a család több legyen, mint a benne élők összessége. Apák napján a Gyerekszoba.hu ezt a fajta egyenlőséget, egyenrangúságot hangsúlyozza tudván, hogy a férfiaknak is megvannak a maguk küzdelmei saját szerepükkel, mi pedig szeretnénk megerősíteni őket: igen, a gyerek körül, a háztartásban, a családi mindennapokban legalább annyira szükség van rájuk, mint az anyákra. Ha ezt megértjük, talán egyre kevésbé lesz szükség dedikáltan anyák vagy apák napjára. Ettől függetlenül június második vasárnapja a férfiaké, így hát köszöntünk minden olyan apát, aki arra törekszik, hogy adjon a gyerekeinek, adjon a párjának, családjának. Nemcsak hátországot, de igazi társas jelenlétet, részt vevő odafigyelést is.
Soha még nem volt ennyi lehetőségünk megismerni a világot, mint napjainkban, hiszen ott van minden a zsebünkben egy kattintásra. Ha nem is élményszerűen és átélve, de látva, hallva, olvasva rengeteg mindent megtudhatunk arról, hogyan élnek világszerte az emberek, és arról is, mi mindent találnak megünneplésre méltónak. Látom mindennek a szépségét, értékelem a lehetőséget – és egyre inkább tisztában vagyok a veszélyeivel is persze. Ám ezeket a veszélyeket én egyáltalán nem abban látom, hogy a mi kultúránkba is beszivárognak olyan ünnepek és események, amelyeknek itthon nincsen hagyománya.
Ünnepeljünk még!
Sokan vannak, akiket irritál például a Valentin nap, de – számomra ez nem egy idegesítő dolog, hanem egy lehetőség annak, aki szeretne élni vele. Igen, minden egyes nap ki lehet fejezni a szeretetünket vagy a szerelmünket, de miért lenne baj ezt egy dedikált napon megtenni, egy randi vagy kis ajándék kíséretében? Vagy kinek fáj, hogy halloweenkor a gyerekek (vagy akár a felnőttek is) ijesztő maskarákba bújva buliznak egyet? Nem von ez le semmit a Mindenszentek és a halottak napja fontosságából és nem vesz el a mélységéből. Én legalábbis így gondolkodom ezekről, de tudom, hogy sokan vannak más véleményen. Na de hogy az apák napját illetően is vannak tiltakozó, felháborodó emberek, az tényleg meglepett.
Te sem, én sem?
Anyukafórumokon találkoztam először olyan kommenttel, hogy „Apa pont azt kapja apák napjára, amit én tőle anyák napjára: semmit”. Nem nehéz megérezni ebben az erős megbántottságot. Amíg kicsik a gyerekek, nem lehet tőlük elvárni, hogy tudják, mikor van anyák vagy apák napja, és önállóan készüljenek ajándékkal. Az óvó nénik, tanító nénik általában segítenek, szerveznek ajándékkészítést, ünnepséget, de természetesen minden anyukának jól esik, ha mindebbe apuka is besegít, és ő is kifejezi a háláját. Van, akinek ez könnyen megy, jön magától, és bizony olyan is, akinek nem jut eszébe vagy nem veszi a fáradságot. Amit a közösségi felületeket elborító cuki anyák napjás fotók áradatában még könnyebb bántónak értékelni. És már jön is az önkéntelen reakció: „ha ő nem képes engem köszönteni, én ugyan minek törjem magam?!?”. Nehéz egy ilyen adok-kapok játszmában igazságot tenni, és könnyű lenne úgy okoskodni, hogy nem kellett ezt átélnem, ezért nem is teszem. De nem ez volt az egyetlen ellenvetés, amivel találkoztam az apák napi köszöntést illetően. Olyan véleménybe is belefutottam, ami szerint az anyák végzik a munka nehezét, ők szülik meg, szoptatják a gyerekeket, ők virrasztanak velük, ezért érdemlik meg ők az ünneplést, az apák napja pedig ehhez képest egy vicc. Úgy érzem, a kulcs ilyen esetekben is a megbántottság, a mellőzöttség, a magára hagyottság érzése lehet: aki úgy érzi, hogy többet tesz bele egy kapcsolatba, a család életébe, mint a másik, annak rosszul eshet, ha a másik elismerést kap olyasmiért, ami szerinte nem járna neki.
Jöjjön az apaenergia
Ahelyett, hogy beleokoskodnék vagy tanácsot akarnék adni, inkább elmesélem, hogy számomra mit jelent az apák napja – hátha ez akár csak egy pici inspirációt jelent valaki másnak. Nekem elképesztően jól esik látni, hogy a gyermekem apukája mennyire fontos része az ő életének. Nem ugyanúgy fontos, mint én. Nem ugyanazokat a dolgokat végezzük, nem ugyanúgy kapcsolódunk, nem ugyanolyan mértékben vonódunk be a mindennapi teendőkbe, de nekem ez így rendben van. Nem arról van szó, hogy tökéletes a rendszerünk, és mindig minden egyensúlyban van, hanem arról, hogy mindenki igyekszik beletenni amit tud – aktuálisan a legjobb tudása és képessége szerint.
Jó látni azt, hogy ugyan ők máshogyan kapcsolódnak, hogy a gyerekünk másféle odafigyelést, másféle impulzusokat kap az apukájától, mint tőlem, ez nem baj, hanem valójában a legszuperebb dolog. Mert nagyon nagy szüksége van mindkettőre.
Szerintem az apák napja jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, mi mindenért vagyunk hálásak a gyerekünk apjának. Én például azért, mert átveszi tőlem az általam csak „bábozásnak” hívott játékot, a plüssözős szerepjátékozást. Én orrvérzésig kézműveskedek, színezek, festek, gyurmázok, ha kell, de ez a szerepjátékozás nehezen megy. Annyira jó, hogy nem kell magamra erőszakolnom, csak hogy ez se maradjon ki a gyerekem életéből. Vagy hálás vagyok azért, hogy olyan szuper meséket tud fejből kitalálni – nekem erre esténként már nemigen van energiám (bár felolvasásban erős vagyok). Ahogy akkor is hálát érzek, amikor például egy iskolai konfliktuson én órákig rágódok, ő viszont egy-két mondattal más megvilágításba helyezi, és ezzel leveszi róla (és rólam is) a feszültséget. Jó látni azt is, amikor én hosszas beszélgetéssel próbálnék megoldani egy helyzetet, ő viszont valami bohóckodással megnevetteti a gyereket, és máris eltűnik a feszkó.
Mielőtt gyerekem lett, nem tudtam, hogy szülőnek lenni ennyire csodálatos dolog. De azt sem, hogy néha ennyire nehéz. És ezzel szerintem nem csak mi, anyukák vagyunk így, hanem az apukák is.
Nincsenek egyértelmű szabályok, nincs kézikönyv, és világos visszajelzés sem, csak igyekszünk, hogy jól csináljuk, a lehető legjobban. Néha erőnkön felül. És bizony jó ezért köszönetet, elismerést kapni. Nem szó szerint ugyanazért kell köszönetet mondani anyák napján, mint apák napján. De amiért valójában köszönetet mondunk, az ugyanaz: a szeretet, a törődés, az odafigyelés. Ami sokféle lehet – és ez benne a csodálatos.
Formáljuk a magunkénak
Visszatérve ahhoz, hogy miért érdemes esélyt adni az új szokásoknak: az apák napja remek lehetőség nekünk arra, hogy egy kicsit más szemmel lássuk a gyerekünk apját. A gyerekeknek pedig arra, hogy gyakorolják azt, milyen hálásnak lenni, kedvességet mutatni, köszönetet mondani, meglepni valakit, kimutatni a szeretetet. És nem kell ehhez hatalmas ajándék, nagy buli, gigantikus köszöntő – csak ha szeretnénk. Semmi se kötelező, de bármit lehet, amihez kedvünk, energiánk van.
A jó apák napi ünneplés olyan, amilyet mi magunkénak érzünk – pontosan úgy, mint az anyák napi köszöntés esetében.
Ha belegondolunk, mi a legmeghatóbb ajándék, amit anyák napjára kaphatunk? Az ölelés, a kedves szó, esetleg egy kis rajz vagy kézzel készült bármi. Ennyi elég, hogy folyjon a könnyünk a meghatottságtól. Miért gondolnánk, hogy az apukákat nem hatja meg ugyanennyire az ilyesmi, mint bennünket? Van, aki kimutatja, van aki nem, de a szeretetnek ezek a kedves kis jelei az ő szívüket is átmelegítik.
Kapcsolódó cikkek
